A mai napom egy kicsit elmélkedősre sikeredett, de nem bánom mert a végére megszületett ez a blogbejegyzés amit most olvasol. Azon filóztam hogy milyen gyakran és milyen könnyen esünk abba a hibába hogy a szüleinket hibáztatjuk azért mert mi olyanok vagyunk amilyenek. Mindenki kapásból tudná sorolni a rajta esett gyermekkori sérelmeket. Természetesen én is. Ez általában azért van, mert nem szeretünk felelősséget vállalni felnőttkori életünkért és inkább magyarázkodunk, szabadkozunk, keressük a bűnbakot. Azonban ha jól belegondolsz a szüleink igencsak jó munkát végeztek. Nem szeretnék most spirituális fejtegetésekbe belekezdeni, hogy a szüleink pontosan azt tették amit tenniük kellett, mert ez a cikk nem erről szól, hanem inkább felsorolom azokat a dolgokat amiket a saját édesanyám kiválóan csinált amikor kisgyermek voltam. Nagyon jól esett a lelkemnek felidézni ezeket és talán téged is inspirálni fog egy hasonló lista készítésére.
- Az egyik kedves gyermekkori emlékem az, hogy az édesanyám ül az ágyam szélén és együtt olvassuk felváltva az ifjúsági regényeket. Az első ilyen regényem a „Kincses sziget” volt, majd később együtt rágtuk át az „És mégis mozog a Föld” Jókai könyvet. Neki köszönhetem hogy imádok olvasni.
- Tulajdonképpen bármit meg tudott varrni és kötni. Olyan kardigánokat, blúzokat varrt nekem hogy a csodájára jártak. Hihetetlenül ügyes keze van.
- A családnak minden nap legalább két fogásos ebédet főzött. Tisztán emlékszem ezekre a családi közös ebédekre, ahol jókat beszélgethettünk a finomságok mellett.
- Mindig megbízott bennem az iskolai dolgaimat illetően és mindig az én oldalamra állt.
- Az iskolai kézi munkai feladataimban mindig segített ha szükségem volt rá. Emlékszem amikor nem tudtam időre befejezni egy hímzéssel kapcsolatos munkát, ő fenn ült éjszaka és befejezte helyettem.
- Bármilyen kezdeményezésemben támogatott.
- Mindenkinek segített tiszta szívből. Nővérként dolgozott (egyébként most is az). A szomszédok mindig hozzá szaladtak amikor valamilyen egészségügyi problémájuk volt, amikor tanácsra volt szükségük és ő hatalmas türelemmel és elhivatottsággal segített ahol tudott.
- Mindig is kórházban dolgozott és még tisztán emlékszem amikor elmesélték hogyan mentette meg az életét egy-két betegnek, hogy reggelre három kilót fogyott az éjszakai életmentésben, de a beteg felépült, majd évekkel az eset után az a bizonyos ember szembe ment vele az útcán és megállította, hogy még egyszer megköszönje neki azt amit tett.
- Nagyon finom süteményeket készített. Minden egyes ünnepre saját kezűleg sütötte meg a finomságokat, néha éjszakába nyúlóan.
- Sokat beszélgetett velem. Mindig meghallgatta a problémáimat és soha nem ítélkezett, pedig a serdülőkor hozott magával fehéret-feketét. Hagyta, hogy kibeszéljem magamból. Csak akkor adott tanácsot ha kértem.
Ez a lista távolról sem teljes, de kezdetnek talán megfelel. Köszönöm Anyuka!
Tudom, ez a videó már jó párszor körbejárta az internetet, de mivel nagyon is a témába vág és mert most eléggé elérzékenyültem, beillesztettem ide is még egyszer.